1. Az Omnium - ODFIE Sportolimpián csak az vehet részt, aki vállalja, hogy ezeknek az előírásoknak eleget tesz, a regisztrációval pedig jelzi, hogy ezeket elfogadja.
2. A szabályok nem ismerete nem mentesít azok betartása alól!
3. A regisztráció történhet előzetesen, online. A versenyzők számára azonban kötelező az előzetes bejelentkezés.
4. Bejelentkezési díjak: a versenyzők számára 150 lej, a szurkolók számára pedig 200 lej.
5. A regisztrálást kitűző igazolja. A táborban a résztvevők kizárólag ezen kitűző viselésével tartózkodhatnak.
6. A rendezvényen az Erdély Mentőcsoport elsősegély sátra állandó jelleggel áll majd a résztvevők rendelkezésére. Kérünk, gyógyszereket ne hozzatok magatokkal!
7. A táborba hozott értékekért (óra, ékszer, laptop, telefon, készpénz stb.) a táborozó felel, azokért felelősséget nem vállalunk.
8. A tábor területén, a rendezvény helyszínein tudatmódosító szerek fogyasztása szigorúan tilos.
9. A rendezvény teljes időtartama alatt biztonsági felügyelet zajlik. A biztonságért felelős szervezők láthatósági mellényt viselnek. Feladatuk a táborlakók védelme, és a szabályok betartásának felügyelete. Amennyiben ez utóbbi esetében kihágás történik, büntetést nem róhatnak a résztvevőre.
10. A szabályok megszegése esetén a szervezők együttesen döntenek az esetleges büntetésről, amely lehet részleges vagy teljes kizárás a táborban való vagy az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet rendezvényein való további részvételből.
11. Minden 18 év alatti résztvevő köteles magával hozni a későbbiekben előzetesen kitöltött szülői nyilatkozatot.
12. Minden 18 év feletti résztvevő köteles magával hozni a későbbiekben előzetesen kitöltött nyilatkozatot.
Szervező: Országos dávid ferenc ifjúsági egylet odfie@odfie.hu http://ODFIE.hu/